top of page

Tevékenységeink

Nyaralás

 

Egyesületünk tagjai számára évente nyaralást szervezünk. 2010-ben és 2011-ben a miskolci Baráthegyi Majorságban pihentünk, 2012-ben Hévízgyörkön üdültünk.

Nyári programjaink alatt több szabadidős programot is szerveztünk, a családoknak lehetősége nyílt kirándulásokban, kézműveskedésben, kisvonatozásban, szalonnasütésben, állatkerti sétában részt venni.

 

Szemléletformálás

 

Egyesületünk több szemléletformáló rendezvényhez is kacsolódik. Tavaly részt vettünk a Kézenfogva Alapítvány esélyegyenlőségi napján, ahol érzékenyítő játékok segítségével nyújtottunk információkat az autizmusról az érdeklődők számára.

 

Minden évben részt veszünk az Autizmus Világnapjához kapcsolódó eseményeken is, 2012-ben az AOSZ által szervezett parlament kivilágításon és az Allee bevásárlóközpontban megrendezett flashmobon, valamint a Nemezetközi Cseperedő Alapítvány által szervezett "kék sétán" vettünk részt.  2013-ban szintén sétáltunk, illetve facebook oldalunkon kommunikációs kampányt indítottunk annak érdekében, hogy a Világnap alkalmából ráirányítsuk a figyelmet az autista emberekre. Idén részt vettünk a Szimplakert Közös Lábos rendezvényén is illetve tervezzük a Civilek Éjszakáján való megjelenést is.

Családok támogatása

 

Tagjaink között több mentorszülő is megtalálható. A mentorszülők olyan képzett, tapasztalt szülők, akik maguk is autizmussal élő gyermeket nevelnek és ingyenesen, önkéntes alapon nyújtanak sorstársi segítséget a hozzájuk forduló szülőtársak számára. Az Autimentor hálózatot az Autisták Országos Szövetsége koordinálja.

Szülőtársaink számára rendszeresen szervezünk szülőtréningeket. 2013-ban az FSZK támogatásával lehetőségünk nyílt Fogódzó képzés lebonyolítására illetve egy családokat segítő újabb képzés, a Fogódzó Plusz tréning kidolgozására és megtartására. A tréning anyagát neves szakemberek és tapasztalt szülők állították össze.

Kapcsolatot ápolunk több neves, autizmus területén működő szakmai szervezettel és az ott dolgozó szakemberekkel. Kiemelt partnerünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ.

Érdekvédelem

 

Szervezetünk fontosnak tartja, hogy bekapcsolódjon az autizmussal élő emberekért végzett érdekvédelmi munkába, ezért tagjai vagyunk hazánk egyetlen autizmus területén működő országos szintű érdekvédelmi szervezetének, az Autisták Országos Szövetségének, illetve tagjai vagyunk az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (IFFKOT) Civil Műhelyének. A Testület a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó nagylétszámú, bentlakásos szociális intézmények férőhelyeinek kiváltásához kapcsolódó stratégia megvalósulását segíti. 2013. februárban a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) érdekvédelmi tanácsadó képzést tartott, melynek célja, hogy a tanácsadók a férőhelykiváltáshoz kapcsolódóan felkészüljenek az intézményekben lakó fogyatékossággal élő emberek érdekeinek képviseletére. A képzésen egyesületünk tagja is részt vett.

 

​​

bottom of page