top of page

Letölthető kiadványaink 

Fogászatos Füzet 2015

 

Egyesületünk második szülősegítő kiadványát is a hozzánk érkező megkeresések és saját tapasztalataink alapján állítottuk össze.

Munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy az autista emberek orvosi ellátásával kapcsolatban számos nehézség adódik. Ezek egyike, hogy a témával kapcsolatban kevés a pontos és könnyen elérhető információ.

A Fogászatos füzetben kitérünk a szájápolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra, és írunk a fogászati vizsgálatokról is, természetesen autizmus szempontból közelítve meg ezeket a témákat.

Kiadványunk végén közlünk egy táblázatot, mely tartalmazza azoknak a fogászatoknak az elérhetőségeit, melyek fogadnak autizmussal élő embereket.

A táblázaton kívül olyan vizuális segítségeket is összegyűjtöttünk, amelyeket már használtak, használnak autista gyermekek családjai. Ezeket az eszközöket gondolat ébresztőnek szántuk, természetesen minden gyermek esetében személyre szabott vizuális eszközrendszer kidolgozása szükséges.

A kiadvány elkészítésében közreműködött a témában jártas fogorvos, autizmus szakértő és autista gyermeket nevelő szülők is. Mindannyiuknak nagyon köszönjük, hogy tudásukkal, tapasztalataikkal segítettek a kötet elkészítésében.

 

A kiadvány letölthető itt

 

A kiadvány az FSZK és az EMMI támogatásával készült.

Autizmus füzet 2015

 

Első, információs kiadványunk 2013. őszén jelent és egy kiadványsorozat kezdő köteteként szolgált. Ennek aktualizált változatát 2015 - ben jelentettük meg.

 

A tartalomból:

- az autizmusról

- diagnózis, terápiák

- oktatási intézmények

- pénzbeli ellátások, kedvezmények

- hová fordulhat segítségért​

 

A kiadvány letölthető itt

 

 

A kiadvány az FSZK és az EMMI támogatásával készült.

 

További letölthető anyagok 

intézménylista - oktatás

A Közoktatási Információs Adatbázis (oktatas.hu) listája, mely tartalmazza az autista gyermekeket fogadó, integrált és gyógypedagógiai tanterv szerint működő köznevelési intézményeket (óvodák, iskolák) itt tölthető le.

Bocskártya



A bocs kártya arra szolgál, hogy beszéljen helyettünk. Ráadásul frappánsan tömören lényegre törően és higgadtan.  Az tény, hogy az autizmus ne látszik, ezért elkel a vizuális segítség a külvilág számára is. Egy kedves anyuka mesélte egyszer, hogy kisfia a boltban a hosszú sorban állva türelmét vesztette. Természetesen azonnal záporoztak a jobbnál jobb javaslatok a gyerkőc megnevelésére és a levezetések az eddigi nevelés haszontalanságáról. Az édesanya szétosztott egy paklit ezekből a kártyákból és mindjárt elhallgattak a tanácsadók.

 

A kártya letölthető itt: bocskártya

Autizmusra utaló jelek plakát

 

Sok más hazai és külföldi autizmussal foglalkozó szervezethez hasonlóan a Mozaik Egyesület is elkészítette az autizmusra utaló jeleket tartalmazó plakátját, mely szabadon felhasználható, terjeszthető.

Ajánljuk orvosi rendelők, védőnői szolgálatok és a téma iránt érdeklődők számára.

 

Hírlevél

Hírleveleink letölthetők honlapunk sajtó menüpontjából.

bottom of page